Csak MaReSz tagok számára!
Elfelejtett belépési adatok
Kérjük adja meg a MaReSz képviselő e-mail címét.
Hírek
Tisztújító Közgyűlést tartott a MaReSz
2014. szeptember 01.

2014. július 8-án a Gundel  étterem adott otthont a MaReSz tisztújító Közgyűlésének.
A Közgyűlés levezető elnöke Ganczer Gábor köszöntötte a résztevőket.
Hagyományok szerint a hivatalos program a MaReSz Elnökség beszámolójával vette kezdetét. Ganczer Gábor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a MaReSz taglétszáma a megalakulás óta a legmagasabb. Bár a kilépések és belépések száma közel azonos, a kilépések többnyire a vállalkozások profilváltásai miatt következtek be. 2014 első félévében 16 vállalkozás csatlakozott a Szövetség tagjainak sorába.

Ganczer Gábor rátért a kétéves elnökségi ciklus első évének történéseire:

Módosult az Alapszabály és a Szervezeti és Működési Szabályzat a Tagság javaslatainak figyelembe vételével.

2013. március 18-án sikeresen valósult meg a MaReSz Nap.

A MaReSz stratégiaalkotó szakmai egyeztetésen vett részt 2013-ban a Budapesti  Fesztivál- és Turisztikai Nonprofit Kft. turisztikai divízióvezetőjénél. (A megbeszélésen a résztvevők egyeztették mindazokat a hiányosságokat, feladatokat, lehetőségeket, melyekre a főváros turisztikai stratégiájának megoldással kell szolgálnia.
A MaReSz részéről az alábbi, a rendezvényszervező szakmát érintő kérdések ezúttal is felvetődtek:
Régóta várat magára
•    a több ezer fős konferencia központ megépülése,
•    az önkormányzati törvény módosítása,
•    az IFA bevételek elszámolásának, felhasználásának központi kezelésének kérdése,
•    a budapesti hajókikötők tulajdonlásának és kezelésének ügye,
•    Budapest arculatának kialakítása, hangsúlyosabb kommunikálása itthon és külföldön egyaránt,
•    a város arculatához szervesen hozzátartozó köztisztasági, higiéniai kérdések és az infrastruktúra fejlesztése.

A MaReSz elnöke hangsúlyozta, hogy az elmúlt év egyik legfontosabb eredménye volt, hogy a MaReSz szakmai együttműködésével első alkalommal indult rendezvényszervezés szakirányú képzés, amelyről Bacsi Krisztina elnökségi tag, a MaReSz Oktatási munkacsoportjának vezetője számolt be. Event Menedzsment néven indult el a képzés a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. A MaReSz által kijelölt  tantárgyfelelősöknek Bacsi Krisztina megköszönte munkáját: Bakró-Nagy Hédi, Benyhe Ildikó, Csiky András, Dér Csaba Dezső, Kepes Ágnes, Rácsai Ágnes, Semsei Rudolf, Tordai Bálint, Sipos Dávid, Szurmay Gábor, Zilai Zoltán., valamint Flesch Tamás, Patakfalvi Réka, Varga Attila. Bacsi Krisztina tájékoztatta a Tagságot a szak alapkoncepciójáról: I. félév  alapismeret,  II. félév case studies, III. félév projektmunka. Tantárgyak: Eseménymarketing, Szervezésmenedzsment, Eseménykommunikáció, Rendezvények pénzügyi és jogi vonatkozásai, Gasztronómiai ismeretek, Rendezvénytechnikai ismeretek, Rendezvényturisztikai ismeretek (szállodaismeret, DMC/Incentíve, konferenciaturisztika). Tervek szerint 2014. ősztől elindul az Event Menedzsment 2 képzés. Továbbá terv a szak executive MBA szakként történő akkreditációja.

Az elmúlt és korábban nagy sikerrel megrendezett MaReSz Napok folytatásaként Event Touch címmel szervezett rendezvényszakmai konferenciát a megújult Pesti Vigadóban a MaReSz, amelyről a szervezők közül Benyhe Ildikó és Vaskó Tünde számolt be.
A szervezők köszönetet mondtak a rendezvényt támogató szponzoroknak, hiszen a MaReSz anyagi helyzete támogatók nélkül nem tette volna lehetővé, hogy a Pesti Vigadóban, magas színvonalú vendéglátással megvalósuljon a rendezvény.
Ganczer Gábor beszámolt arról, hogy a MaReSz tagja a Budapesti Turisztikai Kerekasztalnak. A MaReSz javasolta, hogy vitassák meg, hogy a főváros milyen segítséget tud adni, illetve adhatna a rendezvényszervezőknek, ha nem is financiálisan egy-egy rendezvény megvalósulásához.
Ganczer Gábor tájékoztatta a Tagságot hogy a MaReSz közel két évtizedes lobbija a nagy befogadóképességű kongresszusi központ ügyében célegyenesébe érkezik. A MaReSz a MABEUSZ-szal és a MUISZ-szal alakított munkacsoportot, hogy a szakmai szövetségek együttesen lobbizzanak a négy-ötezer fő befogadására alkalmas kongresszusi központ megvalósulásáért.
A Szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK irányelv („package irányelv”) új tervezete témáról Benyhe Ildikó számolt be.
Stefkóné Vermes Judit, az EFAPCO megbízott képviselője Varga Attila, jelenlegi MaReSz képviselő távollétében az EFAPCO működéséről adott tájékoztatást a Közgyűlésnek. Stefkóné Vermes Judit elmondta, hogy 2014. május 19-én, mint MaReSz képviselő vett részt a frankfurti Board ülésen. Az ülésen fogadták el Athén jelentkezését a 2015 januári General Assembly helyszínéül, és Törökországgal folytak egyeztetések a következő, 2016-ban esedékes EFAPCO Kongresszus megrendezésére. Lejárt  két éves mandátuma Luisa Teixeira elnök asszonynak. Az EFAPCO elnökjelöltje a cseh Ivo Miksa, ismertette terveit és programját, amelynek három fontos eleme: 1./ Minden európai ország képviseltesse magát az EFAPCO-ban, 2./ Pénzügyi stabilitás megteremtése, 3./ Erősebb kommunikáció egy kiterjesztett szakmai kör felé. Az ülésen jelenlévő 8 ország képviselői támogatásukról biztosították az elnökjelöltet és programját.
Ezt követően Bernáth Mihályt, a Rendezvénytechnika munkacsoport helyettes vezetője, „Az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 1. számú melléklet (Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek) 14. pontja módosításának kezdeményezéséről tájékoztatott.

Az Elnökség beszámolóját Éder Zoltán, a Felügyelő Bizottság elnökének beszámolója követte.

Hagyomány, hogy a Közgyűlésen bemutatkoznak az új Tagok. Horváth Ágnes Főtitkár felkérte a MaReSz tagjainka sorába csatlakozott tagokat rövid bemutatkozásra:
Fody Party Service Kft.
Gundel Kft.
Hungaroring Catering Kft.
KFP Magyar Kft.
Kürt Kft.
Magyar Tudományos Akadémia Üdülési Központ
Medical Home Kft.
Mobil Möbel Kft.
MoM Sport és Rendezvényközpont (Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.
MVM Ovit Zrt.
New Edge Kft.
Plantart Dísznövény és Szolgáltató Kft.
Prémium Vendéglátó Kft.
proVISION Agency Kft
Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpont
 Zila Kávéház Kft.    

Az új tagok bemutatkozását követően választotta meg a Közgyűlés a 2014-2016 évre a MaReSz Elnökségének tagjait.

Elnök: Ganczer Gábor (HUNGEXPO Zrt.)

Elnökségi tagok:
Bacsi Krisztina (Danubius Hotels Group)
Benyhe Ildikó (CongressLine Kft.)
Ferenczy Tamás (Fair Expo Kft.)
Hegyi Attila (Albatros Party Service Kft.)
Rókusfalvy Gábor (Roxer Event & More Kft.)
Vaskó Tünde (Visualpower Kft.)

Az érvényben levő Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében ez alkalommal az Elnökség tagjai maguk közül választották meg a két alelnököt Benyhe Ildikó és Rókusfalvy Gábor személyében.

Ganczer Gábor megköszönte a Tagság bizalmát és köszönetet mondott munkájukért Bakró-Nagy Hédi és Harmati Péter korábbi Elnökségi tagoknak, akik nem jelöltették magukat az Elnökségbe.