Egy hónapja vezeted a Maresz - Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége Rendezvényügynökség tagozatát. Mi volt az első hónap legfontosabb felismerése?

-A MaReSz erős szervezet, az elmúlt években jelentősen bővült, jó szakmaisággal rendelkező tagsága van. Mi egy évtizede vagyunk aktív tagok, ismerem a működését, és szinte minden tagot személyesen. Az ügynökségi tagozat egy kicsit „ország az országban”, mivel a szolgáltatók számára az ügynökségek a legfontosabb megrendelők közé tartoznak.

Ugyanakkor, az elmúlt évtized ügynökségi modellje nyomán kedvezőtlen megítélés alakult ki velünk kapcsolatban. Azt látjuk, hogy az állami intézmények, a nagyvállalatok, sőt egyes multinacionális cégek döntéshozói is úgy gondolják, hogy az ügynökségek kihagyásával spórolhatnak. Ami első pillantásra költségmegtakarításnak tűnik, az már rövid távon is a rendezvények kreativitásának, a márkajelenlét és az üzenetátadás hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. Sőt, akár komoly operatív, kivitelezési és jogi kockázatokat is hordoz magában.

Pedig az ügynökség olyan, mint egy jó karmester. A férjemtől származik ez a párhuzam: „Hiába áll a színpadon akár száztíz kiváló zenész, akik mind tudnak kottát olvasni, ismerik a saját szólamukat és a ritmust, karmester nélkül néhány perc alatt széteshet az összhang. A disszonancia előbb csak zavaró, aztán könnyen teljes zűrzavarhoz vezet.” A jó karmester nem azért kell, mert a zenészek nem elég jók, hanem azért, hogy a tehetségükből együtt valami igazán nagyszerű szülessen.

Fontos és hiánypótló feladatunk, hogy az ügynökségi tagozattal pontosan meghatározzuk a szerepünket. Erről készül egy manifesztó, amely a szövetség honlapjára is kikerül és reméljük eljut minden érintetthez.

Rövid távon – és itt napokról, legfeljebb hetekről beszélek – az a legfontosabb, hogy ez az anyag elkészüljön. Elengedhetetlen ugyanis, hogy a szolgáltatók és a megrendelők egyaránt tisztán lássák, milyen értéket képviselnek az ügynökségek a rendezvénypiacon. Erről kommunikálnunk is kell, és úgy látom, a MaReSz elnöksége ebben partner.

A készülő manifesztón túl min dolgoztok még és mi az, amiben a tagok már rövidebb távon is kézzelfogható értéket kaphatnak?

-Párbeszédben vagyunk az érintett állami döntéshozó szervekkel, de úgy látjuk, egyelőre nem alakult ki az a struktúra, amelyben szerintünk ideálisan működhetne a rendezvények megrendelése. Olyan rendszert tartanánk megfelelőnek, amelyben egyértelmű szakmai felelősséggel rendelkező szervezetek rendelnek meg rendezvényeket, egy ügynökségi poolban tendereztetnek és ügynökségeket bíznak meg, az ügynökségek pedig koordinálják a szolgáltatók munkáját. Kérés esetén készen állunk szakmai tanácsot adni és részt venni a struktúrák kialakításában, de a következő lépések most a döntéshozókon múlnak. Ezért is jött létre a tagozaton belül a Közbeszerzési Bizottság.

A Kommunikációs Munkacsoport folyamatosan figyeli a híreket és a szakmai történéseket, hogy felhívja az elnökség és a titkárság figyelmét azokra az ügyekre, amelyekben érdemes megszólalni, véleményt formálni vagy szakmai tanácsot adni. A célunk, hogy ezek a lehetőségek ne maradjanak kiaknázatlanul, és a MaReSz hangja minél több releváns kérdésben hallható legyen. Fontos hangsúlyoznom: a hozzáállásunk alapvetően segítő. Nem hibákat keresünk, hanem megoldásokhoz szeretnénk hozzájárulni.

Eddig milyen visszajelzéseket kaptál a tagság részéről?

-Az egyik legfontosabb tanulság, hogy mekkora szükség van a rendszeres egyeztetésre és a különböző nézőpontok megismerésére. Nemcsak a tagozaton belül, hanem a tagozatvezetők között is. Hiszen nemcsak az ügynökségi tagozatnak vannak nehézségei a szolgáltatói tagozatokkal való együttműködésben, hanem fordítva is. Ennek javítása szintén prioritás.

Komoly kihívás, hogy nem vagyunk hozzászokva: a szakmai érdekeink képviselete sok gondolkodást, egyeztetést és írásos javaslatot igényel. Természetes, hogy mindenki számára a családja és a saját cége az első, de most közösen többletidőt és energiát kell fordítanunk arra, hogy valódi eredményeket érjünk el. Sok mindenben a meglévő struktúrára építettem, a munkacsoportok rendszerét és céljait pedig a tagok igényei alapján alakítottam ki. De a „fogjuk meg és vigyed” hozzáállás itt most kevés.

Nagyon hálás vagyok azoknak a tagozati tagoknak, akik már most rengeteg energiát tesznek a közös munkába. Ugyanakkor annyi feladat áll előttünk, hogy minden gondolkodó, tenni akaró cégvezetőre szükségünk van. Meggyőződésem, hogy most egy fontos időablak nyílt: újraformálódnak a szabályok, és ha nem veszünk részt aktívan a folyamatban, elveszíthetjük a helyünket az asztalnál. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak.