A MaReSz koronavírussal kapcsolatos közleménye(2020. március 9.):
Az Országos Tisztifőorvostól kapott információk alapján Magyarország jelenleg nem minősül magas kockázati besorolású desztinációnak járványügyi szempontból, így most nincs intézkedés, mely korlátozná a rendezvények, kiállítások megtartását. Természetesen, ha bármilyen változás történne, a járványügyi helyzetet illetően, azonnal tájékoztatást nyújtunk a releváns állami és központi hatóságok iránymutatásáról.
A megelőzés érdekében a rendezvényeken fokozott higiéniai, takarítási intézkedéseket, kézfertőtlenítő automaták kihelyezését javasoljuk.
Amennyiben a hatóságok bevezetik a korlátozó intézkedéseket, akkor ezen elrendelt vészhelyzeti utasítások miatt meghiúsult rendezvények számítanak majd vis maiornak, addig az esetleges lemondások mindenkinek a saját egyéni szerződéses feltételein múlnak. A MaReSz jogi tanácsadó bevonásával két dologra hívja fel a figyelmet: a vis maior helyzetek értelmezésére, valamint a biztosítások felülvizsgálatára.
Az alábbi linken található állásfoglalás és gyakran ismételt kérdések konkrét információkat tartalmaznak a jelenlegi, és egy esetleges jövőbeni, vis maior helyzettel kapcsolatosan.
http://www.maresz.hu/dokumentumok/allasfoglalasok