Hírek
2025-12-04 12:44:49 / Helyszín / Új tag
Bemutatkozik a Rumbach Event Center - REC

„Az Örökkévaló különböző hiteket adott nekünk, de csak egyetlen világot, hogy együtt éljünk benne” – Lord Jonathan Sacks, a Brit Nemzetközösség egykori főrabbija

2021-ben, 6 évnyi rekonstrukció és átépítés után, ezzel a mottóval nyitották meg az Otto Wagner tervei alapján 1873-ban épült Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát.  Sacks gondolata találóan fejezi ki azt a missziót, amit a majd 70 évig magára hagyott épület szolgál a belváros szívében. A csúcsminőségű rendezvénytechnológiának köszönhetően az épület nem csak szakrális célokat szolgál, de kulturális események, konferenciák, workshopok és kiállítások helyszíne is. A mór stílusú zsinagógatér mellett az utcafronti részen az egykori rabbi és kántorlakások helyén konferenciaterem, szalonhelyiségek és előadóterek kerültek kialakításra, melyeknek köszönhetően 100-300 fős rendezvények bármilyen formában való megvalósítása lehetségessé vált. Az épületben kizárólag a saját catering cégük vehető igénybe a kósersági szabályok miatt, azonban konyhájuk minden megrendelői igényt magas színvonalon szolgál ki, melybe a speciális étkezési igények figyelembe vétele is beletartozik.

Az elmúlt 5 évben több mint 300 program helyszíneként szolgált az épület. Legnagyobb sikereik közé tartozik több Word Jewish Congress konferencia, kormányzati és EU-s rendezvények befogadása, és Fischer Iván 2023-as komolyzenei lemezfelvétele, amit akkor az év legjobb komolyzenei albumának választottak meg Európában.

Remélik, hogy minél több partnerük értékteremtő rendezvényeinek helyszínévé válhatnak a jövőben is!

Kapcsolat:

Kiss Henriett, kiss.henriett@rumbachzsinagoga.hu, 06-30-1954-265

 

VISSZA