Két szakmai előadással és két kerekasztal-beszélgetéssel vártuk azokat, akik november 26-án eljöttek az EventHub rendezvényünkre, amelynek új MaReSz-tagunk, a kivételes adottságokkal rendelkező CEU Nádor Event Center adott otthont. Bízunk benne, hogy sok hasznos információt tudtunk átadni az ESG fókuszú fenntarthatósági szemlélet lényegéről, illetve az ESG-megfeleléshez vezető útról. Felhívtuk a figyelmet a KKV-k számára – egyrészt az MGFÜ-n, másrészt az MKIK-n és BKIK-n keresztül – nyújtott különböző támogatási eszközökre is. A BKIK Bridge to Benefits fenntarthatósági mesterkurzusát külön prezentációban ismertettük, majd további információkat osztottunk meg róla és a MaReSz-tagok részvételi lehetőségeiről a kapcsolódó panelbeszélgetések során. Végül bepillantást nyerhettünk egy egyedülálló oktatási platform működésébe is, amely a vállalatok fenntarthatósági képzését hosszú távon, és a megszokott oktatási formáktól eltérő módon segíti. A Green Academy névre hallgató élményalapú, interaktív képzési program több MaReSz-tag – a Progressive Reklámügynökség és az Universum8 – koprodukciójában, a WWF szakértőinek bevonásával jött létre.
Rendezvényünk apropóját a MaReSz nemrégiben megjelent Fenntartható rendezvényszervezési útmutatója adta, melynek elméleti és gyakorlati részébe is bepillantottunk.
Ezúton is köszönjük előadóink – Harsányi Mónika, a BKIK Nemzetközi Projektiroda nemzetközi projektvezetője; Gintner Nikolett, a HighVibes rendezvényügynökség senior rendezvényszervezője és fenntarthatósági szakértője; Hodik Tibor, a Progressive Reklámügynökség alapító ügyvezető igazgatója; Kiss Gyöngyvér, a Civil Impact ügyvezetője; Nyitrai Katalin, a B2O Mentorállás Alapítvány kommunikációs és fundraising vezetője és Majoros Zsuzsanna, a KDMFÜ szakmai igazgatója – értékes hozzászólásait.
A rendezvényről készült felvételek az alábbi linkekre kattintva tekinthetők meg:
1. előadás a MaReSz Fenntartható rendezvényszervezési útmutatójáról
2.előadás a Bridge to Benefits Mesterkurzusról
1. panelbeszélgetés Miért fontos a fenntarthatóság a rendezvényszervező ágazatban, és hogyan fejlődhetünk ezen a területen?
2.panelbeszélgetés Az Impact alapú, szervezetközi együttműködések kialakításának jelentősége
.jpg)
