Egy cégcsoportban folytatja a HD Group és a Microcosmos Events
árssal, a rendezvény, branding és social média mellett, a nemzetközi üzleti beutaztatás (MICE) területen egy erős destination management (DMC) ággal is kiegészül. "Már elindítottuk a közös értékesítést, eddig 3 közösen megnyert tenderre vagyunk büszkék. Nagyon izgalmas feladat a turisztikai piacon több mint 30 éve elismert cég és a kommunikációs piac vezető vállalata között megtalálni a szinergiát, a hozzáadott értéket.” – emelte ki Duca Andrea. A fúzióról bővebben itt olvashatnak.
sra. A frankfurti IMEX az egyik legnagyobb nemzetközi hivatásturisztikai vásár, ahol a magyar standon számos rangos, hazai turisztikai szolgáltató is részt vett társkiállítóként – többek között vendéglátó- és szállodaipari szereplők, utazási irodák és rendezvényszervező cégek. A vásáron való szereplés célja az volt, hogy az ide érkező közel 3000 szakember számára bemutassa, hogy hazánk a hivatásturisztikai szegmensben is kiváló úticél és sokszínű konferencia helyszín lehet. „Mindannyiunkban közös a szenvedély, ami Budapesthez és az országhoz köt. Személyes lelkesedésünk válik vendégszeretetté, helyismeretünk kreatív megoldásokká és insider tippekké, tapasztalatunk pedig magas minőségű, biztonságot kínáló szolgáltatássá. Desztinációnk egyedülállóan ötvözi az optimális megközelíthetőséget, MICE rendezvényekhez szükséges infrastruktúrát és lenyűgöző keretprogramokat, látnivalókat. Legyen szó incentive ajánlatról, üzleti találkozóról vagy szövetségi kongresszusról, örömmel kínálunk professzionális és fenntartható event megoldásokat” – fogalmaz Békefi Anna, a Magyar Kongresszusi Iroda ügyvezető igazgatója.
videojátékok szerelmesei élőben találkozhattak többek között a Gyűrűk Ura filmekből ismert John Rhys-Daviessel, a hegylakó Christopher Lamberttel, vagy épp a Trónok harcában Joffrey Baratheont alakító Jack Gleesonnal. A színészek mellett számos képregényrajzoló és képregényes kerekasztal, profi cosplayer verseny, Gyűrűk ura – Marvel kiállítás, workshopok és színpadi beszélgetések, több mint 40 árus valamint számtalan Star Wars program várta a látogatókat, akik az HBO standjánál még a Trónok harcából ismert Vastrónba is beleülhettek.
Június 16-án irodanyitó- és utó-jubileumi szülinapi partit tartott a Progressive. Az ügynökség a megnyitóra ütemezte a fenntarthatósági programjának bejelentését is, melynek értelmében a Progressive ajánlatai folyamatosan bővülő zöld elemeket és fenntartható eszközparkot biztosítanak ügyfeleik részére és emellett saját, fenntartható kommunikációs termékek fejlesztésébe kezdenek. Az ügynökség auditált ökológia lábnyom számítást készít, és transzparens vállalásokat tesz ennek a lehető legnagyobb mértékű csökkentésére. Az ügynökség több partnerrel is megkezdte a közös munkát; vannak közöttük kisebb-nagyobb civil és szakmai szervezetek, tanácsadók, tudósok, írók, vloggerek, humoristák. A parti vendéglátása is a fenntarthatóság szellemében szerveződött: az ételeket a helyi alapanyagok használatával biztosították. Az eseményről bővebben itt olvashatnak.
urópa egyik legnagyobb rendezvénytechnikai cége, a Visual Europe Group végezte. A több mint 15 éves tapasztalattal rendelkező cég, mint a FINA 2022 globális technológiai kivitelezője, a teljes hang-, fény-, vizuál- és szerkezettechnikai feladatai mellett gondoskodott a broadcast-ről, a szükséges IT hálózatokról, mobil építményekről, és egyéb infrastruktúráról, mindemellett még a feledhetetlen élményről is a kísérő rendezvényeken, a gálavacsorán, a FINA kongresszuson, illetve a Fanzone-ban. Esetenként pedig mindehhez akár 200 fős stábot biztosított.
minimalizmus főbb jegyeit. Minden megoldás könnyed, mutatós és természetközeli. A vezetéknélküli, mobilról irányítható világításrendszerrel is rendelhető térelemek tökéletesen illeszkednek a helyszínekhez, kevés helyet foglalnak, mégis nagy hatást gyakorolnak az összképre, így az event design nem elnyomja, hanem kiegészíti az esemény fő fókuszát. További információ itt érhető el.
zák a sámán zenétől a népdalokon keresztül Kodály és Liszt műveit, a populáris mai magyar és kanadai dalokat is. A közel 32 perces műsorral mindenkit igyekeznek elkápráztatni, nem mindennapi látványban és élményben részesíteni a nézőket és a zsűrit egyaránt.
ztető szolgáltatásokat nyújt, mint a gőzkabin, finn szauna, infraszauna, pihenőhely és relax medence, valamint változatos test- és arckezelések. A Zafír Spa kínálata, Private Spa lehetőségei és különleges csomagajánlatai ide kattintva érhetők el!
és lehetőségekhez igazodik, így született meg a Younic ez év elején. Egy olyan fiatalos, trendi catering szolgáltató, melyet a Terra jól ismert profi csapata vezet és irányít. Szezonális, kiváló minőségű alapanyagok felhasználása révén, egészséges, glutén- és laktózmentes ételek szerepelnek az étlapon, melyek a legmodernebb főzési technológiákkal készülnek. Élénk terítékeik, profi és baráti hozzáállásuk garantálja a Younic élményt. További információ: www.younic.hu