A protégé. mentorprogram, idén ősszel már hatodik alkalommal várja a turizmus és vendéglátás (beleértve a desztinációs marketing, szervezés és vállalkozásfejlesztés) iránt érdeklődő lelkes hallgatók jelentkezését. A programban idén 20 mentor várja, hogy a szakmában elhelyezkedni vágyó fiataloknak értékes tudást és tapasztalatot adjon át. A mentorprogram célja, hogy összekapcsolják a szakma szereplőit és az egyetemi hallgatókat és pályakezdőket.
A protégé. mentorprogram küldetéséhez cégként is lehet csatlakozni.
Amellett, hogy várják a fiatal, pályakezdő munkavállalókat is a programba, számos egyéb lehetőség van arra, hogy partnereik segítsék a jövő szakembereit például az ösztöndíjas helyek pénzügyi támogatásával, vagy egy céglátogatás biztosításával. Szeretnék mindenkivel megtalálni az olyan együttműködési pontokat, amik mentén közösen tudnak tenni azért, hogy a szakma vonzerejét tovább növeljék a fiatalok számára. Örömmel látogatnak el szakmai eseményekre, konferenciákra, hogy betekintést adhassanak a szakmai közösség mindennapjaiba is. Továbbá, partnereink felhívásait, álláslehetőségeit szívesen megosztják alumni- és mentorközösségükkel.
A hatodik mentorprogram további részletei, illetve a résztvevő mentorok listája megtalálható a protégé. talent lab honlapján. A jelentkezés határideje szeptember 20. éjfél.