Január 30-án valósult meg a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexumának nagyszabású megnyitója. A magyar filmgyártás 124 éves történetét külön erre az eseményre megálmodott műsorral mutatták be, Szente Vajk rendezésében. A rendezvényen több neves művész, köztük Rúzsa Magdi, Törőcsik Franciska, Ember Márk és Hegedűs D. Géza is fellépett. Az előadások között klasszikus magyar filmzenék és színházi betétdalok csendültek fel, ezzel megidézve a hazai filmművészet ikonikus pillanatait. Az esemény vizuális élményét a több elemből álló, térbeli hatást keltő óriás LED-falak biztosították. A rendezvény csúcspontján a forgó lelátó a nézőkkel együtt megfordult és az idén tavasszal érkező Hunyadi-sorozat exkluzív bemutatójának látványos csatajelenete tárult a közönség elé. Az esemény nagy sikert aratott mind a meghívottak, mind pedig a sajtó körében. A rendezvényszervezési feladatokat a Nemzeti Filmintézet megbízásából a Lounge Event látta el.