Március 26-án tartottuk idei első, összevont elnökségi és tagozatvezetői ülésünket, amelynek új tagunk, a Rumbach Event Center biztosított tökéletes helyszínt. A néhány évvel ezelőtt teljes körű felújításon átesett 150 éves történelmi épületet a legmodernebb rendezvénytechnikai eszközökkel szerelték fel, alkalmassá téve a legkülönfélébb rendezvények tartására. A házigazdáknak köszönhetően, a MaReSz Elnökségének és Tagozatvezetőinek biztosított, külön háznézés során ismerhettük meg az épület csodálatos rendezvénytereit, adottságait. Az ülés keretében pedig – a Tagozatvezetők beszámolóit követően – áttekintettük Szövetségünk aktuális ügyeit, kiemelt figyelmet fordítva a Flash Award pályázat aktualitásaira, és a Közgyűléssel egybekötött, közelgő Event Touch konferenciánk szervezésére. Mindkét témával kapcsolatban további információkat találhattok ebben a hírlevelünkben.