A MaReSz Kongresszus- és Konferenciaszervező tagozatának szakemberei a helyszínekkel, elsősorban a szállodákkal, valamint a megrendelőkkel fennálló szerződéses feltételek aktuális kérdéseit vitatták meg augusztus 31-i ülésükön.
A tagozat áttekintette többek között az előlegfizetési, fizetési és lemondási feltételekkel, a catering árazásával, valamint a rendezvények létszámának rugalmas kezelésével kapcsolatos piaci tapasztalatokat. A szakemberek egyetértettek abban, hogy érdemes szorosabb párbeszédet kialakítani a MaReSz Rendezvényhelyszín tagozatának releváns tagjaival, és egy célzott közös egyeztetés keretében keresni azokat a megoldásokat, amelyek mindkét oldal számára kiszámíthatóbb szerződéses feltételeket teremthetnek.
A következő napirendi pontban a megrendelőkkel kapcsolatban egy közös, minimális szerződési feltételrendszer, illetve MaReSz-standard kialakításának lehetőségét is megvizsgálták. Ennek célja, hogy a tagvállalkozások egységesebb szakmai hivatkozási alapot használhassanak egyedi tárgyalásaik során. A tagozat a felmerült szempontok és lehetséges feltételek összegyűjtését, majd jogi lektorálását tervezi, amelynek eredményeként később a MaReSz honlapján is közzétehető tagozati állásfoglalás készülhet.