2023. szeptember 7-én a Vígvarjú Étteremben tartotta idei negyedik Elnökségi Ülését a MaReSz. Az elnökség megvitatta a szervezet közeljövőben tartandó nagyrendezvényeinek előkészítését és elfogadta a titkárság javaslatát, amelynek alapján 2023. november 21-ére tűzték ki a tagozati ülésekkel és fogadással egybekötött 30. Jubileumi Közgyűlés időpontját. A MaReSz 2024-es Flash Award pályázatának és Event Touch rendezvényének előkészítését is megtárgyalták a korábbi tapasztalatokat figyelembevéve. A népszerű szakmai események továbbfejlesztése érdekében egy-egy munkacsoport felállítása mellett döntöttek. Az ülés fontos témája volt a szervezet és az egyetemek közötti oktatási együttműködések folytatása is, melyekről külön hírben számolunk be hamarosan. Az Elnökségi Ülés utolsó napirendi pontjaként a Főtitkár által előterjesztett új kezdeményezéseket vitatták meg. Üdvözölték a MaReSz kommunikációjának megújítására irányuló törekvéseket annak érdekében, hogy a megrendelői oldalhoz is több információ jusson el a tagokról a szervezet kommunikációs felületeinek megnyitásával, illetve a MaReSz Brand és az értékesítési szemlélet erősítésével. Az új Főtitkár a szervezet partnerkapcsolati hálójának bővítésére is javaslatot tett.
|