Csak MaReSz tagok számára!
Elfelejtett belépési adatok
Kérjük adja meg a szerkesztési jogosultággal rendelkező személy e-mail címét.
Hírek
EventTouch Konferencia
2024. június 17.

Az élménydús kapcsolatépítő programok mellett a fenntarthatóság, a digitalizáció és az innováció kérdéseit körüljáró előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken bővíthette szakmai ismereteit az ország minden részéből érkezett, több mint 350 szakember.

A 10.00 és 17.00 óra között zajló EventTouch konferencia nyitóbeszédében Ganczer Gábor elnök hangsúlyozta: 

Fontos, hogy megmutassuk, Budapesten kívül is vannak nemzetközi színvonalú rendezvényhelyszíneink, ezért hoztuk idén először az üzleti rendezvényszervező ágazat legnagyobb seregszemléjét vidéki helyszínre, az újonnan nyitott Balatonfüred Kongresszusi Központba. Konferenciánk előadásait a rendezvényágazat alakulását napjainkban meghatározó három megatrendre, a fenntarthatóságra, a digitalizációra és az innovációra építettük. Szeretnénk, hogy ez a rendezvény a szakma napja legyen, amikor nem csak a legfrissebb szakmai ismereteket osztjuk meg egymással, hanem kötetlenül együtt töltjük az egész napot.” 

Konferenciánkon külön köszöntöttük a rendezvényszervezéshez kapcsolódó tárgyak oktatásával foglalkozó felnőttképzési- és felsőoktatási intézmények képviselőit: számos főiskola és egyetem oktatóit és hallgatóit. Meghívásukkal azt szerettük volna kifejezni, hogy a MaReSz fontosnak tartja az utánpótlásképzést, és az ennek érdekében folytatott együttműködést.

Köszönetet mondtunk rendezvényünk előadóinak, is, akik a rendezvényszervezéssel összefüggő szakterületek igen széles köréből érkeztek; az adott téma ismert és elismert szakemberei.

Szakmai napunk megvalósításában Szövetségünk különböző tagozatai és más partnerei működtek közre, a helyszínnel kooperációban:

A MaReSz Szervező Partner Ügynöksége a HighVibes volt.

  • A technikát a Rendezvénytagozat alábbi tagjai biztosították:

Brill Audio Visual Kft.; Equinox Production; HG Event, rentiT; Smarteq AVS Kft.; Special Effects Group; ViaStream Médiaszolgáltató Kft.; Visual Europe Group.

  • A kiállítási installációk kiemelt szponzora a TorTer Design volt, a MaReSz Kiállításszervezők és -kivitelezők tagozatának oszlopos tagja.

  • A fenntarthatóság jegyében készült húsmentes ebédet a Rendezvénygasztronómia tagozat tagjai és partnereik szolgáltatták:

Albatros Expo Catering; Budapest Party Service; Complet Party Service; Corvina Party Service; Racklette by Lili; Szépkilátás Vendéglátás Kft.

  • Az esemény hostesseit és egyéb, a rendezvényt színesítő szolgáltatásokat a Kiegészítő Rendezvényszolgáltatók tagozat és más partnerek biztosították:

APPLE PS Hostess Ügynökség Kft.; Bo Live; Etyeki Kúria; Hello Agency; Pillanatpro; Premium Gin Hungary; Rókusfalvy Birtok; TOMEX Group; UNIOFFICE RH. Kft.-SmartEvents®; Universum8.

  • Az esemény fenntarthatósági partnerei voltak:

Felelős Gasztrohős Alapítvány; Magyar Élelmiszerbank Egyesület, KÖVET Egyesület, Zöldövezet Társulás Egyesület.

A konferencia mellett zajló kiállítás keretében a rendezvényeket támogató 35 szolgáltató, innovációs projekt és fenntarthatósági partner mutatkozott be. Az innovációkat felvonultató projekteket, az idén újdonságként meghirdetett EventTouch InkubátorHUB pályázat nyertesei képviselték.

Az EventTouchról készült képek és after movie, továbbá a konferencia előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek élőben vágott videói – melyeket idén a ViaStream Events készített – visszanézhetők az EventTouch honlapján.