A MaReSz Elnöke továbbra is Ganczer Gábor, a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt. vezérigazgatója, aki 2010 óta áll a Szövetség élén.
-
Alelnökök:
Benyhe Ildikó, a CongressLine Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója
Rókusfalvy Gábor, a Roxer Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatója
-
További elnökségi tagok:
Fábián Attila, a Smarteq AVS Kft. ügyvezető igazgatója
Hegyi Attila, az Albatros Party Service Kft. ügyvezető igazgatója
Tornyai Péter, a TorTer e-Design Kft. ügyvezető igazgatója és
Varga-Szabó Andrea, az Apple PS Hostess Ügynökség Kft. ügyvezető igazgatója
Ganczer Gábor újraválasztott elnök köszönetet mondott a Tagságnak, az Elnökségnek, a Felügyelő Bizottságnak és megköszönte a Titkárság munkáját is. Értékelése szerint nehéz négy éven van túl a Szövetség: többféle válság is érintette a szakmát. Kiemelte, hogy több mint 20%-kal nőtt a MaReSz taglétszáma az elmúlt négy évben, ami jól mutatja a MaReSz erejét, hogy érdemes ehhez a szövetséghez tartozni. Külön megköszönte a Tagozatvezetők munkáját is, akikre nagyon sokszor hárultak komoly feladatok az elmúlt válságos időszakokban.
Az Elnökség újraválasztását követően Ganczer Gábor hangsúlyozta, hogy kiemelt feladat lesz a rendezvényszakma továbbfejlesztése és népszerűsítése a fiatalok körében, továbbá az Elnökség fiatalítása, fiatal szakemberek bevonása az elnökségi munkába; ebben is kérte a Tagság aktív közreműködését.
A Tisztújító Közgyűlés teljes jegyzőkönyve elérhető a MaReSz-tagok számára a szövetség honlapján a „Tagoknak” menüpontban, a bejelentkezést követően.