Kiszámíthatóbb szabályozás, rugalmasabb foglalkoztatás, versenyképesebb adózási környezet és a turisztikai infrastruktúra fejlesztése is szerepel a szakma közös javaslatai között
A MaReSz is aktívan részt vesz abban a közös szakmai munkában, amelynek eredményeként öt meghatározó turisztikai szakmai szövetség – a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Magyar Beutazók Szövetsége (MABEUSZ), a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) – közös szakmai javaslatcsomagot állított össze a hazai turizmus és vendéglátás versenyképességének további erősítése érdekében.
A Magyar Turisztikai Ügynökség elnök-vezérigazgatójának, Csendes Olivérnek augusztus 12-én eljuttatott közös levélben a rendezvény- és MICE-szektort érintő javaslataink is megjelentek. A szövetségek a múlt héten személyes egyeztetés keretében tekintették át azokat a szabályozási és szakpolitikai kérdéseket, amelyek rendezése érdemben javíthatná a hazai turisztikai vállalkozások versenyképességét, foglalkoztatási lehetőségeit és működési kiszámíthatóságát.
A javaslatok rövid és hosszabb távon megvalósítható intézkedéseket egyaránt tartalmaznak. A legfontosabb közös szakmai felvetések az alábbi területeket érintik:
Különösen fontosnak tartjuk, hogy a közös javaslatcsomagban kiemelt helyet kapott az üzleti rendezvényturizmus és a MICE-szektor stratégiai fejlesztése a MaReSz 2026. május 21-én beadott kormányzati javaslatcsomagja alapján. A szövetségek azt javasolják, hogy a MICE önálló, kiemelt területként jelenjen meg a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában, és ehhez megfelelő intézményi és támogatási rendszer társuljon. A javaslatok között szerepel egy komplex feladatkörrel működő nemzeti kongresszusi iroda létrehozása vagy a Budapest Convention Bureau hatáskörének jelentős bővítése, a destination support rendszer kialakítása, a nemzetközi konferenciák és üzleti rendezvények megszerzését támogató állami forrás biztosítása, valamint a vidéki konferenciadesztinációk fejlesztése is.
A rendezvényipar versenyképességét közvetlenül érintő további javaslatok között szerepel:
A közös szakmai javaslatok között emellett olyan, a turizmus egészét érintő kérdések is szerepelnek, mint a turizmusfejlesztési hozzájárulás csökkentése, a reprezentációt terhelő járulékok mérséklése, a szállodai szervizdíj bevezetésének lehetősége, az áfaszabályok egyszerűsítése, Budapest turisztikai pozicionálásának és a City Support rendszerének megújítása, valamint a turisztikai infrastruktúra fejlesztése.
A szövetségek közös álláspontja szerint a cél nem pusztán az ágazati terhek mérséklése, hanem egy olyan kiszámítható és versenyképes szabályozási környezet kialakítása, amely ösztönzi a beruházásokat, támogatja a munkavállalók megtartását, erősíti a jogkövető működést és a tisztességes piaci versenyt, valamint hozzájárul Magyarország nemzetközi turisztikai versenyképességének javításához.
A MaReSz a továbbiakban is részt vesz az egyeztetésekben, és továbbra is kiáll a MICE-szektor szakmai szempontjainak érvényesítéséért annak érdekében, hogy a közös javaslatokból a lehető legtöbb konkrét intézkedés is megvalósulhasson.