Március 26-án tartotta első operatív ülését a MaReSz idén megalakult Oktatási Bizottsága, amelynek munkájában a rendezvényszervezés oktatásában és kutatásában kiemelt szerepet vállaló 9 oktatási intézmény vesz részt. Az együttműködés elsődleges célja a szakember-utánpótlás biztosítása és a rendezvényipar presztízsének erősítése. A március 26-i ülést a Bizottság vezetője, Róbert Nóra, a BGE rendezvényszervezés mestertanára hívta össze azzal a céllal, hogy a korábban felmerült számos közös ötlet és projekt megbeszélésével felállítsák a prioritásokat és összeállítsák a szakmai csoport munkatervét.
Az Oktatási Bizottság alakuló ülésén meghatározott együttműködési területek közül az alábbi ötöt vették fel az Oktatási Bizottság idei munkatervébe:
Az Oktatási Bizottság tagjai vállalták, hogy közösen előkészítik azokat a dokumentumokat, amelyekben összefoglalják az egyes témák vonatkozásában az oktatási intézmények részéről fontosnak tartott szempontokat, lehetőségeket, együttműködési módokat. A MaReSz pedig vállalja, hogy az oktatási intézmények által megfogalmazott együttműködési lehetőségeket és igényeket közvetíti a MaReSz-tagok felé és koordinálja az adott projektek hatékony megvalósítását.
